És akkor most beavatnak...

Nem tudom, mostanában elgondolkodom, hogy velem van-e a baj. Itt van ez a könyv. Szép kék, a borítókép is tetszik. A címe se hangzik rosszul: A beavatás szertartása. Fönt pedig egy név, alatta meg egy sor: "Európa- és Zsoldos Péter-díjas szerző."

Ez lenne? Ez lenne amire egy ilyen szerző képes?

Spoileres vélemény következik, igyekeztem hideg fejjel összeszedni pár dolgot, a gondolataimat főleg, és megpróbálom most összetett mondatokba és koherens szövegbe foglalni.

Az alapszituációt mindenki ismeri: van az Endemi, egy világ húszezer fényévnyire a Földtől. Itt él már tizennemtudom hány éve David a fiával, Justinnal. Justin anyja, Pat, régen meghalt, egy diófa alá van eltemetve (ahogy azt vagy féltucatszor kiemeli a szerző). Apa és fia idilli kis világban él, semmi veszély nem leselkedik rájuk (na jó, de, de ahhoz már nagyon vad környékre kell menniük). Ebbe a kis Paradicsomba rondít bele egy űrhajó és a rajta érkező tizennégyezer telepes. Csúnya, rossz telepesek, egy csúnya rossz vállalat szerződésesei, azé a vállalaté, amely Davidet és három társát anno ideküldte, aztán itt felejtette.

Nagyjából ennyi a sztori, a konfliktus ugye első pillanatra világos mindenki számára. Ez egy remek alkalom bármely szerzőnek, hogy remek kis gondolatokat vessen fel, rágjon meg, vigyen végig ill. ütköztessen. Szerzőnk is ezt teszi. Csak véleményem szerint rosszul. A regényen David, az apa, aki a munkáját használva elmenekült a Földről, ahol egy tucat milliárd ember élt, kapja azt a szerepet, hogy ítélkezzen a civilizáción, ill. megpróbáljon átadni a civilizációval kapcsolatos dolgokból minél többet fiának, Justinnak. A helyzet az, hogy két lehetőség áll fen: David a szerző szócsöve, vagy sem. Az első variációt kell feltételeznem, és akkor sajnos azt kell mondanom, a szerző hibás feltevésekből indul ki, és nem megfelelő irányba próbálja elterelni olvasóit. Miért is?

"- Ezek a harcok is a pénzért és a hatalomért folytak?

- Igen - vallotta be David. - De ne ítéld el az embereket! Ahhoz, hogy ide kerüljünk, hogy bolygókat hódítsunk meg, mindez szükséges volt. A fejlődés áldozatokkal jár." (48.)

Aki felületesen ismeri az emberiség történelmét, az minden bizonnyal könnyen juthat arra a következtetésre, hogy a háborúk tényleg erről szólnak. Viszont ez nem így van, és most könnyen rám ragaszthatnák a szociáldarvinista (neadj, fasiszta) csúnya címkéjét. Ugyanis a háború az emberi fejlődés (ami amolyan evolúciónak fogható fel) egyik formája, sajnos. A harcok nem a pénzért és a hatalomért folytak, azok csak eszközök. A harcok az élelemért, a lakóhelyért, az erőforrásokért folytak. Példa: az első világháború azért tört ki, mert az eltérő gazdasági fejlettségű nemzetek nem megfelelően részesedtek az erőforrásokból. Akinek többre lett volna szüksége, az támadta meg azt, akinek kevesebb is elég lett volna, de a későbbi fejlődés miatt nem mondott volna le róla. De ne ragadjunk le az idézet első soránál. "...bolygókat hódítsunk meg..." - ezzel az a baj, hogy azt az érzést kelti az olvasóban (akit a szerző már ráhangolt a saját nézőpontjára), hogy a háború, ami rossz dolog olyasmit eredményezett, ami szintén rossz, nevezetesen bolygók leigázása - hisz a regény ekkorra már sejteti, hogy a telepesek megjelenése egyértelműen negatív fejlemény, csak rossz származhat belőle. "A fejlődés áldozatokkal jár" - ebben az összefüggésben a fejlődés a második világháborút, az áldozatok pedig a háború áldozatait jelentik. Milyen erős fegyver is a szó!

De a szerző a civilizációról sincs jó véleménnyel. Nála az egyértelműen csak rossz lehet, és a végén meg is kapjuk ennek legszebb bizonyságát, amikor Davidet (és a szerzőt) nem is izgatja rengeteg ártatlan ember halála. Persze, hisz önmagukat okolhatják, meg kellett volna tanulniuk békében élni a természettel - csak az felejtődik el, hogy megtanultak volna. Attól, hogy felhúztak egy város, attól még nem biztos, hogy egy új világot is bűzlő posvánnyá tesznek. Erre vannak is jelek, hisz a biológusnő és mások hozzáállása ezt bizonyítja. igaz, az csúnya és elítélendő dolog, hogy az indiánokat gorukat dolgoztatni akarták, elrabolták őket stb. Elismerem.

Most távolodjunk el a mélyebb mondanivalóktól, és nézzük azt, ami az orrunk előtt van. Kezdjük a karakterekkel. A karakterek majd mindegyikéről elmondható, hogy sablonosak, egy-kettőre nem is lett volna szükség (Overton). A leggyengébb figura Justin. Azt szeretném mondani, minden rosszmájúság nélkül, hogy aki nem tud gyerekszereplőt alkotni, az ne tegye! Van ellenpélda, Card Végjátéka. És hogy miért az az ellenpélda? Mert ott koherensek a gyermekszereplők. Nem csapong a viselkedésük, nincsenek következetlenségek a jellemükben. Ellenben Justinról kapásból azt sem képes az olvasó megállapítani, hogy most öt éves vagy tizennyolc. Ugyanis hol így viselkedik, hol úgy. Egyszer gyermeki egyszerűséggel tekint a világra, másszor meg komplex gondolatokat ad a szerző a szájába. Elhangzik ugyan, hogy tíz év körüli, de jelleme nem igazodik ehhez. Továbbá némely cselekedete kifejezetten irritálóvá teszi a figuráját az olvasó szemében (már ha szabad magamnak az "olvasó" címkét adnom). David figurája csak annyira rossz, amennyire a szájába adott szavak. Túláradó szeretete a fia iránt számomra nem befogadható (tudom, nem érthetem, hisz fiatal vagyok és nem vagyok apuka, de szerintem attól még úgy el lehetne mondani, hogy az is átérezze, akinek nincs gyereke - nincs baj az érzésekkel, de azt jól kellene tálalni). Viselkedése és a többi emberhez fűződő viszonya pedig az én szememben antipatikussá teszi. De ennél a két szereplőnél legalább látszik, hogy a szerző igyekezett. Ellenben a többi szereplő sokkal gyengébb. Guilden figurája annyira egysíkú, hogy nem tudtam elfogadni. Rendben, hogy a céges briganti sablonja, de kijelentései, szavai, viselkedése logikátlanok. Egy kérdés merült fel bennem: miért tenne egy megavállalat egy olyan embert egy több milliárdos vállalkozás fejévé, aki megalomán, kicsinyes, zsarnokoskodó, és első adandó alkalommal a rögeszméje miatt romlásba taszítja a rá bízott tízezreket? A másik szúrós szálka Pat volt. Próbálja az ember elhinni, hogy légies szépség, szerető anya, tökéletes szerető, és hogy mekkora hatalmas szíve van. De lassan megbizonyosodunk felőle, hogy nem képes az embertársaival együtt élni - és ezt nem lehet a civilizáció szörnyű voltára fogni. Ennek legszemléletesebb példája Geoff és Estella (akiket a szerző szépen negatív és ellenszenves figurává formál, csakhogy kiemelje a másik pár nagyságát) távozása.

A történet folyása elég egyszerű, nem követel nagy erőkifejtést a követése. De a deus ex machina (mármint Justin és a goruk mindeddig titkolt kapcsolata) kissé belepiszkít a képbe, de nem túlságosan. A fertőzés magyarázatának kifejtetlenség viszont már annál nagyobb. Nem baj, ha a szerző nem magyaráz meg mindent (erre még visszatérünk), de itt nem erről van szó. Itt konkrétan kapunk az orrunk alá egy tessék-lássék magyarázatot, egy csöppnyi misztikummal megkeverve (az egész könyvet olvasva Holtak szószólója-Fajírtás érzésem volt... ). Engem nem győzött meg. A befejezés pedig csapnivaló. A tragédiákkal semmi probléma, az szokott a legerősebben megmaradni az emberben. De ez a befejezés túlságosan erőtlen. Nincs jól előkészítve (elnézést, sehogy sincs előkészítve - itt jegyezném meg, hogy a címadás is elhibázott, hisz a beavatásnak semmi jelentősége nincs, mégha úgy is végződik ahogy, de a lényegen semmit sem változtat), ez is az arcunkba vágott vég. Szomorkodhatunk, de igazán nem hatja meg az embert.

Ha már a  szerzői magyarázatok meg voltak említve, akkor ki kell emelnem, hogy mindent a szánkba rágnak. Majdhogynem szó szerint mindent. Az olvasót hagyni kell gondolkodni.azt hiszem ez a jó írás egyik alapszabálya. Itt ezt nem kapjuk meg, hozzá vagyunk láncolva a szerzőhöz, aki lassan mond el nekünk mindent, és mindent jó alaposan a fejünkbe ver. Guilden és a telepesek rosszak, Patricia éteri, a goruk békések stb. Még a végkifejletet is könnyedén összerakhatja aki figyel - még a váratlannak szánt befejezést is!

Az apró logikai bakikra nem térnék ki (95. oldal: most akkor közel vagy távol vagyunk a Földtől? 208. oldal: kora vagy késő nyár? ). A szöveg stílusára nem lehet panasz (kivéve ha valaki, mint én, nem szereti a megismételt gondolatokat: "Ő azért ennyire könnyen nem tudott váltani. - Azért én még egy kicsit rosszul érzem magam" [111., kihagyás nincs] - és ennél konkrétabb ismétlésekkel is találkozni). Továbbá már elnézést, de a járvány okára az elejtett szavakból az is rájön, akinek nincs diplomája, a szereplőknek mégis napokba telik mire eljutnak odáig.

Tudom, eddig csak a negatívumokat emeltem ki. Aki pozitívumokat akar olvasni, olvasson más véleményt, bennem ezek élnek most. Lehet azzal menteni a könyvet, hogy ifjúsági regény, de nem ezzel lett kiadva. A könyv maga is komolyan veszi magát (egy ifjúsági regény is komolyan veheti magát, nem arról van szó). Ill. előkerülhet az, hogy nem vagyok érzékeny az apa-fiú szálra, mert nincs gyerekem/nem kaptam olyan szeretetet. Hát, asszem előbbivel nem tudok vitába szállni, utóbbi viszont nagyon sértene. De mint mondtam, mindent be lehet mutatni úgy, hogy az is megértse, aki nem élte át.

Azt hívják úgy, hogy írói mesterség.