A következő egy hétben a 2010-es Zsoldos Péter-díjra jelölt novellákról fogok közzétenni véleményt. A novellákat a szerzők szerint, alfabetikus sorrendben veszem végig. Mivel több szerző is használ nem magyar álnevet, ezért ezeknél a szerzőknél is az eredeti nevüket fogom figyelembe venni. A tavalyi tapasztalatokból adódóan idén elgondolkodtam, hogy legyen-e pontozás, és ha igen, milyen. Végül úgy döntöttem, meghagyom a tízes pontozást, de persze igyekszem jobban árnyalni, mint tavaly (kilencest az a mű kap, mely emlékezetesen jó volt számomra). Az írásoknál feltüntetem, hol jelent meg, és mely oldalakon (ez segít pl. abban, hogy eldöntsük, egy két oldalas vagy egy tizenkét oldalas írásról van szó). Az oldalszám a történet kezdő és végső oldala (ebben különbözik a tartalomjegyzékekben lévőkkel, ahol esetleg a reklámoldalt is beszámítják). És bármennyire is hihetetlen, az írásokra koncentráltam a véleményezésnél, nem a szerzőjükre. Sine ira et studio (most tekintsünk el attól, hogy Tacitus, aki ezzel kezdte a művét, egyáltalán nem tartotta be szavait). Egyébként végül megjegyzem, hogy a vélemények az én személyes gondolataim, tehát nem örök érvényűek és támadhatatlanok.
Ez a szöveg mindegyik bejegyzés (remélhetőleg öt darab) elejére bekerül.
Szabó Tamás: Pax Humana (Új Galaxis 15, 126-132.)
- Először a szerkesztőnek: a Szovjetunió rövid "u". Maga a történet egy újabb szánkba rágott utópia. Megpróbálja kikerülni az információátadás problémáját az egyetemi előadással, ami még el is menne, de az egyik párbeszéd elején elhangzó "mit tud a..." kezdetű kérdés teljesen kilóg és klisés. A vége kiszámítható és a jelenet a galambokkal teljesen oda nem illő.
5/10
Szabó Tamás: Változás szele (Roham magazin 8. [2009/4.], 51-54.)
- Ezt a novellát is olvastuk már párszor, a jó öreg sci-fi író klisé.Ugyan érdekes korrajz, de maga a novella megreked a hetvenes-nyolcvanas évek szintjén.
5/10
Szántai Mihály (Michael A. Farmer néven): Átadás előtt (Új Galaxis 15, 72-73.)
- Kellemes kis erkölcsi parabola, viszont túl rövid hogy érdemi hatást érjen el.
6/10
Szélesi Sándor: Egy lépés az örökkévalóság felé (Metagalaktika 11, 150-161.)
- Kellemes novella, egy kimondottan érdekes alapproblémával. Az egzisztenciális kérdés itt jól felépített, néhol mintha kicsit kötelezőnek érezte volna a szerző, hogy ezt az aspektust is belekeverje (lásd a pap jelenete). Mindazonáltal egy olvasmányos és hangulatos írás, bár én személy szerint nem értem, miért jut a főhős arra a döntésre, amit a végén meg is tesz.
8/10
Szélesi Sándor: Hogyan szabaduljunk meg önmagunktól (Kétszázadik antológia, 217-137.)
- Ez a történet mintha egy szerzői bemutatkozás lenne: barátok, pályatársak megnevezése, művek felemlegetése és a szerző néhány tulajdonsága (már ha ezek tényleg a szerző tulajdonságai és nem találta ki az elbeszélés kedvéért). Ezen kívül semmi több. Túl hosszú és bármennyire is igyekszik, de unalmas. Sajnos a novella alapötletének kárára megy, hogy a szerző annyi mindent megmutat magából (akár kényszeresen is).
5/10
Szélesi Sándor: Kovácsbéla népe (Új Galaxis 14, 24-29.)
- Szórakoztató írás félreértésekről, melyek a komikum alapját szolgáltatják. A manapság mindennapos szavak átértékelődése kellemes banalitást kölcsönöz a jövőnek. Nyelvezete kissé túl patetikus - talán ez volt a cél, hogy kiemelje a komikumot, de ez néha kicsit túl sok. Stílusa egységes, követhető, a cselekményben nincsenek nagy csavarok. A szórakoztatást meg kell becsülni.
7/10
Szűcs László: A rövid élet titka (Galaktika 232, 66-75.)
- Nagyon hangulatos írás. Érdekes ötlet, modern megvalósítással. A fő kérdést megfelelően körüljárja, emellett a főhős portréját is jól felfesti. Egyedül talán csak a sztratornyok képe picit szürreális, de ezen túl lehet lendülni, valamint az egyik mellékszereplő, Heino alakja lett túl sablonos. Ezektől eltekintve azonban egy nagyon jól kitalált és kellemesen megírt novella.
9/10
Takács Boglárka: Az asztal (Kétszázadik antológia, 171-180.)
- Ez egy nagyon gyenge írás, se ötlet, se a megvalósítás szintjén nem ér el semmit. Ráadásul nem is vicces, pedig valószínűleg ez lett volna a szerző célja. Körülbelül olyan, mint egy nagyon gyenge Dilbert-epizód. Emellett SF-nek is csak nagy jó szándékkal mondható
3/10
Varga Bálint Bánk: 15 nap semmi (Új Galaxis 14, 178-186.)
- A fej nélküli ember története érdekes és bizarr, már ez elég a novellához. A jelenség leírása, pár kósza gondolat a világról, és egy csöppnyi egzisztenciális válság élvezhetővé és érdekessé teszik az írást. Nem rengeti meg a világot, de ügyes darab, az írásmódján lehet még csiszolni.
6/10
Valyon Tamás: Jogában áll... (Új Galaxis 15, 82-93.)
- Az alapfelállás kicsit A pusztító című filmre emlékeztet: egy klasszikus zsaru az utópiában. A szembenállás adja magát, és a szerző ezt minden módon be akarja mutatni, ami picit talán túl sok. Emellett jócskán túlírt, több fölösleges kitekintéssel. A záró képsorok viszont kellemes ívet kölcsönöznek a történetnek.
6/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése