A következő egy hétben a 2010-es Zsoldos Péter-díjra jelölt novellákról fogok közzétenni véleményt. A novellákat a szerzők szerint, alfabetikus sorrendben veszem végig. Mivel több szerző is használ nem magyar álnevet, ezért ezeknél a szerzőknél is az eredeti nevüket fogom figyelembe venni. A tavalyi tapasztalatokból adódóan idén elgondolkodtam, hogy legyen-e pontozás, és ha igen, milyen. Végül úgy döntöttem, meghagyom a tízes pontozást, de persze igyekszem jobban árnyalni, mint tavaly (kilencest az a mű kap, mely emlékezetesen jó volt számomra). Az írásoknál feltüntetem, hol jelent meg, és mely oldalakon (ez segít pl. abban, hogy eldöntsük, egy két oldalas vagy egy tizenkét oldalas írásról van szó). Az oldalszám a történet kezdő és végső oldala (ebben különbözik a tartalomjegyzékekben lévőkkel, ahol esetleg a reklámoldalt is beszámítják). És bármennyire is hihetetlen, az írásokra koncentráltam a véleményezésnél, nem a szerzőjükre. Sine ira et studio (most tekintsünk el attól, hogy Tacitus, aki ezzel kezdte a művét, egyáltalán nem tartotta be szavait). Egyébként végül megjegyzem, hogy a vélemények az én személyes gondolataim, tehát nem örök érvényűek és támadhatatlanok.
Ez a szöveg mindegyik bejegyzés (remélhetőleg öt darab) elejére bekerül.
Dávid Attila: A Naprendszer újrafelfedezése (Új Galaxis 14, 152-153.)
- A klasszikus sci-fi író klisé átfordítása. Ez sem új ötlet, de legalább jól vezeti fel. Azonban a novella a csattanójánál többet nem ér, ami viszont engem nem győzött meg.
4/10
Dragomán György: Döghecc (Galaktika 230, 50-61.)
- Élvezetes kétszereplős darab szörnyekkel, amiket nem látunk, de elképzelünk. A kevésbé eredeti ötlet - ember-szörny párviadal - érdekesen és újszerűen van tálalva. Ugyan a főhős szemszögéből látjuk a dolgokat, mégis a szerző sok mindent meg tud mutatni közvetetten is. Kellemes a stílusa, és a hangulata is jól elkapott. Bár a szöveg mintha csak kelléknek használná a sci-fit, ez egyáltalán nem zavaró, sőt, jót is tesz neki, hogy nem bonyolódik bele a háttér magyarázatába. Jól összerakott kis írás.
9/10
Dragon György: A 463-as hiba (Hipergalaktika 3, 40-46.)
- A novella ötlete egészen jó, és a szerző képes ezt kellemes stílusban megírni. Egyszerre könnyed és SF-esen hard, jó ötlet volt a kettős nézőpont alkalmazása. Látszik, hogy a szerző ügyelt a logikai sorra, minden az előző eseményből következik, nincsenek "deus ex machinák", amik elronthatnák az élvezhetőséget. Egyetlen szépséghibája a keret feleslegessége, enélkül is tökéletesen el lehetett volna mondani a sztorit - bár a novella végén a szerző felvillantja a "nanók" egy másfajta alkalmazását, mely akár egy disztópikus művet is indukálhatna, de ebbe értelemszerűen nem megy bele a szerző.
8/10
Dusan Lechky: Azonosság (Új Galaxis 15, 134-138.)
- A csak párbeszédekből felépülő mű (mely így nem epika, hanem dráma) szövege érdekes módon változik, egyfajta keretbe foglalja a "gyors" párbeszéd a lassú monológot. Azonban a mű konfliktusa érthetetlen, nem megalapozott, a gyerek karakterének változása túlságosan hiteltelen. Emellett az írás semmi többlettel nem rendelkezik, ami kiemelné.
4/10
F. Tóth Benedek: Hiszed vagy nem (Kétszázadik antológia, 243-252.)
- Különböző "SF-vallás" elemek keverése, de egyiket se emeli ki, így elsikkad mindegyik. A stílusa hullámzó, néhol kimondottan élvezetes, máskor lassú és unalmas. Semmi különlegeset vagy egyedit nem tud felmutatni, megmarad középszernek.
5/10
F. Tóth Benedek: Nullák meg egyesek (Hipergalaktika 3, 134-137.)
- Először egy megjegyzés a szerkesztőnek: "Ezek miatt senki lehet biztonságban" - itt hiányzik egy sem, erre a szerkesztő ügyelhetett volna, ha meg nyomdahiba, akkor elég zavaró. Maga a novella egy morális problémát helyez a középpontba, de nem képes eléggé "ütni." A főhős döntésével ugyan egyetértünk, de nem értjük meg. Nem muszáj fölvázolni a szereplő lelki világát, de a döntéseket, főleg mivel ez a konfliktus forrása, magyarázni kell, vagy érthető[bb]en előadni. Nem világos továbbá a "virtuális valóságokban találkozhatunk" ötlet sem. Stilisztikai vonatkozás: a "..." túlzott használata nyelvtani funkciója miatt - értsd: megakasztja a gondolatot, továbbgondolásra, szünetre késztet - itt szakadozottá teszi a szöveget, ami más folyamatos szövegrészekkel összekapcsolva a novella egészének "egyensúlyvesztését " eredményezi, amire rövid műveknél kimondottan ügyelni kell.
5/10
Galántai Zoltán: Aszterión háza (Kétszázadik antológia, 271-180.)
- Egy mitológiai történet modernizálása, semmi extrával. A háttérben felbukkanó "újvallások" és azoknak a társadalomra gyakorolt hatása sokkal érdekesebb, de éppen ezekről nem kapunk képet. Sajnos a novella semmilyen egyediséget nem vonultat fel.
4/10
Galántai Zoltán: Az éjszakára nyíló ablak (Galaktika 230, 80-86.)
- A szerző egy nagyon érdekes világot épít fel félszavakból, egy érdekes ötletet kanyarít mellé és mindezt kellemes stílusban tálalja. A fantasztikum rajongói kellemesen bizsergető érzést fedezhetnek fel olvasás közben. Remekül adagolja az információt, az elsőre feleslegesnek tűnő gondolatok is a helyükre kerülnek a végén. Talán az utolsó gondolatok lettek elsietve, de ettől függetlenül ez egy erős írás. Modern fantasztikum, mely kibővíti az SF értelmezését, egyszerre alternatív SF, hard SF és a ma divatos steampunk világképet is beemeli. Kimondottan egyedi és ötletes.
9/10
Hantos Norbert: A matematikus démona (Új Galaxis 15, 125-132.)
- Egy félig hard-SF, félig soft - értsd: lelki folyamatokkal foglalkozik. Jól vezeti a történetet, olvasmányos a stílusa. A matematikai "szakszöveg" egészen egyedi ízt ad a novellának, ami kiemeli a tömegből. Kellemes meglepetés a keményebb SF kedvelőinek, de nem esik át a ló túloldalára, és megmarad az embernél. Legfontosabb problémáját, az ember és az elé kerülő feladatok kérdését egészen egyedi gondolatokkal vázolja fel. Jól átgondolt és ötletes írás.
9/10
Jakab R. József: Dühödt vizek mélyén (Galaktika 229, 68-69.)
- Érdekes lelki történet, de semmi nincs benne, ami kiemelné. Talán nagyobb terjedelemben tudna valami pluszt nyújtani. Mindenesetre érzékletes írás.
6/10
K. Varga Beáta: Szemünk fénye (Galaktika 235, 50-53.)
- Okos és megrázó történet. Kellemes a stílus, jól van felépítve. A konfliktus forrása elég egyedi, a feloldás pedig következetes és borzongató. A főhős ábrázolása jó, nem esik egyik végletbe sem (értsd: nem mélyed el túlságosan és nem is válik sablonná), lelki folyamatai is indokoltak. A világ jól összerakott, a nyelvezete pedig olvasmányos.
7/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése