A következő egy hétben a 2010-es Zsoldos Péter-díjra jelölt novellákról fogok közzétenni véleményt. A novellákat a szerzők szerint, alfabetikus sorrendben veszem végig. Mivel több szerző is használ nem magyar álnevet, ezért ezeknél a szerzőknél is az eredeti nevüket fogom figyelembe venni. A tavalyi tapasztalatokból adódóan idén elgondolkodtam, hogy legyen-e pontozás, és ha igen, milyen. Végül úgy döntöttem, meghagyom a tízes pontozást, de persze igyekszem jobban árnyalni, mint tavaly (kilencest az a mű kap, mely emlékezetesen jó volt számomra). Az írásoknál feltüntetem, hol jelent meg, és mely oldalakon (ez segít pl. abban, hogy eldöntsük, egy két oldalas vagy egy tizenkét oldalas írásról van szó). Az oldalszám a történet kezdő és végső oldala (ebben különbözik a tartalomjegyzékekben lévőkkel, ahol esetleg a reklámoldalt is beszámítják). És bármennyire is hihetetlen, az írásokra koncentráltam a véleményezésnél, nem a szerzőjükre. Sine ira et studio (most tekintsünk el attól, hogy Tacitus, aki ezzel kezdte a művét, egyáltalán nem tartotta be szavait). Egyébként végül megjegyzem, hogy a vélemények az én személyes gondolataim, tehát nem örök érvényűek és támadhatatlanok.
Ez a szöveg mindegyik bejegyzés (remélhetőleg öt darab) elejére bekerül.
Lovas Lajos: Nagyarcúak (Galaktika 233, 64-70.)
- A novella ígéretesen kezdődik, de a fő konfliktusforrás semmi újat nem tartogat. A múlt és a jövő összevetése és az ebből fakadó komikum jó, bár engem nem érintett meg. A befejezés sem valami erős, igazából ez az a fajta írás amihez hangulat kell. Sokszor olvastunk már ilyet, így nem nevezhető kiemelkedőnek.
6/10
Lovas Lajos: Őrangyalok (Galaktika 236, 56-60.)
- A novellának vannak vicces részei, pl. az apa karaktere, és az alapötlet (egy dinoszaurusz a kertvárosban) sem lenne rossz, de valamiért nem működik. A mű két szintje pedig - a csintalan "őrangyalok" és a kertváros - túlságosan is elkülönül hangulatilag, de ez lehet csak számomra tűnt így. Aki fogékony az ilyesfajta humorra az bizonyára értékeli.
5/10
Martin Máté: Bukott Gedeon (Új Galaxis 15, 28-35.)
- A novella egyetlen erénye az ötletes szerkezet (újsághírek, jelentések stb.) Ezen kívül azonban semmit nem tartalmaz, ami kiemelkedővé tenné, ez egy sokszor megírt összeesküvés-elmélet meglepetések nélkül.
5/10
Maruzs Éva: Ennyi? (Új Galaxis 15, 124-125.)
- Kellemes kis történet, egyfajta sajátos "Mechanikus narancs" - avagy a tökéletes világban is léteznek tökéletlenek. Az elbeszélő nyelvezete itt jól veszi ki magát, természetesnek hat. Szórakoztató, de nem váltja meg a világot.
6/10
Mayer István: Élők (Galaktika 237, 68-82.)
- Ez egy nagyon okos novella egy briliánsan kitalált tudományos problémával a középpontban. Bár az alapkonfliktust a sci-fiben jártas emberek ki tudják találni, a csavar mégis remek és váratlan. A nyelvezete gördülékeny, nagyon jól épül fel az egész szöveg. A főhős karaktere is hihető, reakciói jól ábrázoltak. Kimondottan egyedi és erős novella.
9/10
Nemere István: A háború 11-kor kezdődik (Kétszázadik antológia, 19-31.)
- Ez egy ezerszer megírt történet, ami ráadásul még középszerűen is van tálalva. A lassan hömpölygő szöveg unalmas és monoton, a szereplők pedig egyszerű rongybabák. Semmi nincs benne, ami élvezetessé tudná tenni.
3/10
Simanovszky Zoltán: Felelősség (Új Galaxis 14, 105-124.)
- A jól ismert időparadoxonos történet kicsit "12 majom" beütéssel. Csöppet hosszabb a kelleténél, de az apa-fiú viszony belekeverése a történetbe jót tesz a novellának. Nem ütős, de jól kitalált írás.
6/10
Somlai Nóra: A farmer és a lányka (Kétszázadik antológia, 193-196.)
- Van benne potenciál, de sajnos megragad a harminc évvel ezelőtti sablonoknál. A csattanó nem hozza el a kívánt katarzist, sőt, semmi különöset nem vált ki. Azonban legalább a nyelvezetével nincsenek nagyobb gondok.
5/10
Surman Erzsébet: Töltények (Új Galaxis 15, 142-152.)
- Az utópia összeomlásának ábrázolása érdekes és jól végigvitt. Azonban a vége zavaros és nehezen értelmezhető, főleg a "töltények" szerepe (kissé öncélú meghökkentésnek érzem). Emellett túlírt, és túlságosan szétszabdalt novella.
5/10
Sümegi Attila: Animus (Új Galaxis 14, 75-85.)
- Érdekes ötlet, ha hard SF-ben fejtené ki, sokkal jobban ülne. Így hogy keveri a klasszikus SF elbeszélésmódját (és szövegstílusát) ezzel a kvantummechanikai ötlettel nem éri el a kívánt hatást. Pedig rengeteg potenciál van benne, és talán az eleje is túl hosszú lett, rövidebben, feszesebben erősebb lett volna.
7/10
Sümegi Attila: Zsákmány (Galaktika 229, 64-65.)
- Kellemes stílusban megírt kis skicc az eljövendő napokról. A hazai íz kiemeli a novella furcsaságát, erre jól játszik rá a szerző. A különféle ötletek - sivatag, városkomplexumok, vallás - jól adagoltak. Egy hosszabb írást is megért volna, így sajnos a rövidsége miatt elvész az ereje.
6/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése