Iain M. Banks: Nézz a szélbe

"Ma éjjel ősi hibák dicsfényére ropjuk a táncot..."

Több mint nyolc évszázad telt el a Kultúra-Idiri háború óta, de a civilizáció még most sem tudta túltenni magát a kulturális megrázkódtatáson, amit ez a háború jelentett. Akkor két csillag pusztult el az Iker Nóva-csatában. Most, ennyi évszázad után a felrobbant csillagok fénye eléri a Masaq' Orbitált. Az Orbitál Elméje úgy dönt, nagy ünnepséget szervez, melyre felkéri a száműzött kelgir zeneszerzőt, Mahrai Zillert, hogy írjon egy szerzeményt az ünnepségre. A Kontakt azonban más terveket szövöget Zillerrel kapcsolatban.

A Kultúra egy friss sebet, egy baklövését próbálja begyógyítani. A kirobbantott kelgir Kasztháború, mely ugyan nem váltotta be teljesen a célját, de több millió áldozatot követelt és megroppantotta a kelgir civilizációt, súlyos hibaként van jelen a Kultúra öntudatában. Most, amikor a napok fénye eléri az Orbitált, a Kontakt és a kelgirek egy találkozót akarnak megrendezni. Egy kelgir követ azért érkezik a Masaq'-ra, hogy Zillert visszahívja a Kelgre. De mindez csak álca. Valójában a kelgirek kegyetlen bosszút forralnak a Kultúra ellen, egyfajta elégtétel gyanánt az értelmetlenül elpusztult fajtársaikét. Az összeesküvésbe belekeveredik egy tudós is, aki egy távoli Légitesten, egy fenséges óriási élőlény-kommunán éli mindennapjait, és mint később kiderül, a Kontakt sem terítette ki minden kártyáját.

Banks talán most először beszél ilyen nyíltan a Kultúra hibáiról, arról, hogy egy idea nem biztos, hogy megvalósítható, és hogy talán a várható áldozatok nincsenek egyensúlyban a várható nyereséggel. Banks eddig is gyakran mutatta be az utópikus civilizációját érdekes és kívülálló szemszögből - elég csak Horzára, Zakalwére vagy a Holtpont Elméire gondolnunk -, most azonban talán sikerült a legidegenebb nézőpontot felvennie. A három központi karakter közül egyik sem ember. Ott van Kabe Ischloea, a nagy múltú - még a Kultúránál is régebbi és fejlettebb - homomda civilizáció gigászi, háromlábú nagykövete, aki kezdetben teljesen idegenül mozog az apró kétlábúak közt, nem tudja felfogni viselkedésüket és kaotikus életüket - erre a legjobb példát azok a párbeszédek szolgáltatják, ahol Banks egymás hegyére-hátára halmozza a különféle megjegyzéseket, és mivel nem tudjuk, kik is beszélnek, az egész egyetlen kaotikus zűrzavarrá változik -, ám szép lassan beleéli magát motivációikba és felfogja a Kultúra lényét. A másik fontos szereplő a száműzött művész, Ziller, aki ragadozó múltja és öt végtagja miatt inkább érez közösséget a homomdával, mint a Kultúra humán lényeivel. Ő tudatosan igekszik kiélni vadságát, melyre az Orbitál és az Elme a legjobb lehetőségeket nyújtja neki a partiktól kezdve az extrém sportokig. A harmadik szereplő maga a kelgirek követe. Quilan valaha harcolt a Kasztháborúban, a magasabb kasztokba tartozott, és önként jelentkezett a rendszer ellen lázadók megfékezésére. Vele tartott a felesége is, ám egy balul sikerült akció során elvesztette szerelmét, akihez még a kelgirekhez mérten is igen erős szálak fűzték. Halálát nem volt képes feldolgozni, ezért azonnal igent mond, mikor a kelgir vezetés felajánlja neki a feladatot, mely során egy hajdani taktikai zseni tudatát töltik a sajátja mellé, és titkos küldetésre küldik a Kultúra szívébe egy olyan feladattal, mely az életébe kerül, de tettével - legalább is a másik létsíkon létező kelgir "istenek" szerint - feloldozást nyerhet a háború áldozatainak.

Saját véleményem szerint Banks a Nézz a szélbennel újra elérte azt a szintet, amit A játékmesterrel lefektetett, és amit még a Holtponttal sem tudott elérni. Mondanivaló párosul akcióval, moralitás gigászi leírásokkal, egyedi képzelőerő  a mai napokra is érvényes parabolával. És bár hiába hosszú a könyv, amikor az ember az utolsó oldalhoz ér, sajgó szívvel gondol arra, hogy Bankstől még olvasná tovább ezt a történetet, akár a végtelenségig. Ez teszi számomra a skót szerzőt a kortárs science fiction egyik nagyságává.

"Ahogy mondják: az élet tele van meglepetésekkel."