Macskakrimi

Macska macskának farkasa. Legalább is ebben a remek regényben. A török származású német szerző, Akif Pirincci Bársonytalpon oson a halál (eredetileg: Felidae) című könyvének főszereplője Félix, egy még talán az embereknél is intelligensebb macska. De nehogy azt higgyük, hogy Félix valami csodalény: nem, a macskák nemzetsége intelligens, mindössze Félix még náluk is intelligensebb. Főmacskák épp új otthonba költözik – egy romos házba, melyről hamarosan kiderül, hogy évekkel ezelőtt klinikaként működött és borzalmak színhelye volt. De Félixnek nem igazán van ideje megismerkedni a régmúlt szörnyűségeivel, hisz a jelen is szolgál eléggel: közvetlenül az első napon egy meggyilkolt macskát talál a ház mögött. Ráadásul a gyilkos a jelek alapján nem más, mint egy másik macska! Ez a tény hihetetlenné teszi az egész történetet, hiszen macska nem öl macskát, pláne nem ilyen kegyetlenséggel. Nyomozóvá átavanzsáló főmacsekunk kutatni kezd a rejtélyes bársonytalpú gyilkos után, közben pedig egyre többet tud meg a majd egy évtizeddel ezelőtti eseményekről, melynek árnyéka még ma is rémséges sötétséggel vetül a negyed macskalakóira.

„A Gonosz a végtelenségig osztódó sejthez hasonlít; ha egyszer megszületett, mind több és több gonoszságot szül.”

Hogy milyen regény is a Felidae? Egy nagyon okosan kitalált és összerakott krimi, de egyszersmind sokkal több ennél. Ugyanis egy teljesen más szemszögből mutatja meg a világot: „felida-szemszögből”. A szerző remekül ragadja meg az alkalmat, hogy szóljon nem csak a macskák ősi fajáról – hanem rólunk, emberekről is. Félix története során megannyiszor előkerül az ember és más fajok viszonya. Az emberi butaság, gőg és bestialitás kerül pellengérre: az emberek rossz állatok, állítja az egyik szereplő. És igen, a regényben leírt szörnyű múltbéli események ezt támasztják alá. Ám a könyv végkicsengése mégis pozitív. Egy csodás utópia képe rajzolódik ki, ahol talán az ember és a másfajták harmóniában élnek majd egymással. Az állatok megbocsátják az ember rém gaz tetteit amit a természet, a szülőanyja ellen elkövetett. Mindemellett igen sok érdekességet is megtudhatunk a macskákról (a szerző a könyv végén fel is sorolja, milyen munkákból dolgozott), a mosdási szokásaiktól kezdve a csoportos viselkedésükig. Noha többször is úgy érezhetjük, hogy a macskákat az író túlságosan antropomorfizálja, vagyis az emberéhez hasonló tulajdonságokkal ruházza fel, ezeken mégis előzékenyen átsiklunk, hisz annyira könnyeden teszi ezt, hogy fel sem merül bennünk, hogy másképp lehetne. Elvégre ha a macskák intelligensek, miért ne viselkedhetnének intelligensen? A regény tele van erős mondatokkal, és egyszerűen lehetetlen letenni, ez talán az első könyv életemben, amit egy nap alatt olvastam el.

A könyv a mai napig hatalmas siker, az egyik legkedveltebb macskaregény, 17 nyelvre lefordították, és a szerző további öt (!) folytatást írt hozzá. Emellett a Felidae-ből 1993-ban azonos címmel (magyarul Karmok harca) egy rajzfilmet is készítettek.