Predators

Én az a fajta filmnéző vagyok, aki ritkán változtat a véleményén filmnézés közben. Ez a Ragadozóknál úgy jelentkezett, hogy fél óra után azt mondtam, nem érdekel, mi lesz a film vége, nekem ez tetszik.

De miről is van szó? Mindenki kívülről fújja, hogy Robert Rodriguez meg Antal Nimród, Adrian Brody meg a "predátorok". Igen ám, de amíg nem látod, addig nem tudod, mit is jelent ez. Adva van az alapszituáció, sima "ki-marad-a-végén" vadászós kicsithorror. Maga az alapötlet nem is egetrengető, sőt, el kell ismerni, hogy sok hiba is akad a filmben, ill. pár olyan fordulat és karakter, akit nem lett volna muszáj erőltetni. a szereplők közül csak három van, akire igazán van miért emlékezni, a többiek "levadászható alanyok". Ráadásul semmi olyan nincs benne, ami nagyon megkülönböztetné egy harminc éve készült, hasonló stílusú filmtől.

De mégis működik. Az egész film még is így kerek és jó. Kezdjük mindjárt az alapoknál. A kezdő jelenetek hihetetlenül jól megalapozzák a film atmoszféráját, a zene és a környezet azonnal berántja azt, aki számára az 1987-es Ragadozó máig kedves emlék. Itt ugyan nincs akkora tesztoszteronszag, mint Schwarzenegger mozijában, de ami kell azt itt is megkapjuk: hőseink valahol az első negyed órában kiirtanak egy fél erdőt, miközben próbálják levadászni a rájuk vadászókat. A dobszóló, ami pedig az igazi Ragadozók színre lépését kíséri, olyan erejű, hogy az ember mellkasában dobog még a film után is. A film csúcspontján pedig - az ominózus jelenet a Ragadozók táboránál még az elején - maga az elemi erejű Predator-érzés. Onnantól kezdve a film gyengülésnek indul, de ezzel együtt képes megtartani az atmoszféra erejét. A színészekre nem lehet panasz. Ugyan Laurence Fishburne néhol kicsit kilógott, de a film szintjén nem feltétlenül rossz a jelenléte. A korábban említett három legjobb karakter természetesen Adrien Brody, a Walton Goggins alakította halálraítélt fegyenc - aki a szükséges "crazy man" szerepét tölti be, és neki köszönhető a film legmaradandóbb momentuma -, és a maga sablonos módján is remek jakuzavezér (Louis Ozawa Changchien), akinek leszámolása az egyik Ragadozóval nem hogy klisés, hanem egy nagyon szép, szamuráj-filmbe illő jelenet. Brody zsoldosa meg kellemesen öncélú, és bárki bármit mond, még az a nagy stukker is jól áll a kezében.

Ami még a film egyértelmű előnye, az a klasszikus mozi-feeling. Ezt a filmet akár a 87-es film helyett is megcsinálhatták volna - na jó, nem -, mert kb. a formanyelv semmit se változott. Ez egy színtiszta akciófilm, erőskezű kameravezetéssel, szép éles képekkel, érdekes plánokkal. Amilyennek egy ilyen filmnek lennie kell. Persze a klasszikus "szűk teres horror" is előkerül, de hát ezt elnézzük, még ha picit ki is lóg az összképből (nem mintha a dzsungel nem lenne ugyanilyen szűk tér, funkciója szempontjából).

És hát ne feledkezzünk meg a főszereplőkről sem. A Ragadozók feltűnése a színen olyan szívmelengető a magamfajta fannak - bavalom, az AVP-ket nem láttam, az elsőt fél óra után kikapcsoltam, szóval semmilyen "rossz" tapasztalatom nincsen a 87-es kaland óta -,akinek a Predator szó egyet jelent a kegyetlen, rasztahajú dzsungelharcossal. A filmesek kitettek magukért: ezek a lények egyszerre high-tech űrlények és ösztönből harcoló vadak. Élvezet nézni ahogy először színre lépnek. És a klasszikus, 87-es filmből ismerős Ragadozót is remekül hozták elő. És ha már a megidézésnél tartunk. A filmben rengeteg utalás és nyílt visszanyúlás szerepel az első filmre, melyek egyesek szemében néhol erőltetettek lehetnek, de számomra pont megfelelőek voltak.  A befejezés is, bár kicsit talán túl "emberi" lett (azért az utolsó kép magáért beszél), a nagy leszámolás olyan, amilyennek lennie kell (lehet, ezt csak a férfi közönség tudja igazán értékelni,  és ezt minden hímsovinizmus nélkül mondom, hisz mi értjük az igazi lényegét a ragadozó mentalitásnak). Ez egy rajongói film, minden hibája ellenére (mert hát ugye, olyan égbolt alatt állni, amilyet a filmben látunk, elég kellemetlen lenne) is egy igazi Predator movie. Tehát dőljünk hátra, utazzunk vissza az időben huszonhárom évet, ereszkedjünk le az ösztönök szintjére, és hegyezzük a fülünket, hogy mikor meghalljuk a hangjukat, kellőképpen üdvözölhessük a visszatért Ragadozókat.