2010. augusztus 1., vasárnap

Zsoldos Péter-díjra jelölt novellák 2010, Part I.

A következő egy hétben a 2010-es Zsoldos Péter-díjra jelölt novellákról fogok közzétenni véleményt. A novellákat a szerzők szerint, alfabetikus sorrendben veszem végig. Mivel több szerző is használ nem magyar álnevet, ezért ezeknél a szerzőknél is az eredeti nevüket fogom figyelembe venni. A tavalyi tapasztalatokból adódóan idén elgondolkodtam, hogy legyen-e pontozás, és ha igen, milyen. Végül úgy döntöttem, meghagyom a tízes pontozást, de persze igyekszem jobban árnyalni, mint tavaly (kilencest az a mű kap, mely emlékezetesen jó volt számomra). Az írásoknál feltüntetem, hol jelent meg, és mely oldalakon (ez segít pl. abban, hogy eldöntsük, egy két oldalas vagy egy tizenkét oldalas írásról van szó). Az oldalszám a történet kezdő és végső oldala (ebben különbözik a tartalomjegyzékekben lévőkkel, ahol esetleg a reklámoldalt is beszámítják). És bármennyire is hihetetlen, az írásokra koncentráltam a véleményezésnél, nem a szerzőjükre. Sine ira et studio (most tekintsünk el attól, hogy Tacitus, aki ezzel kezdte a művét, egyáltalán nem tartotta be szavait). Egyébként végül megjegyzem, hogy a vélemények az én személyes gondolataim, tehát nem örök érvényűek és támadhatatlanok.

Ez a szöveg mindegyik bejegyzés (remélhetőleg öt darab) elejére bekerül.

Antal József: Olvasóterem (Metagalaktika 11, 178-180.)

-  Érdekes ötlet az emberiség mint szerves könyvtár bár nem eredeti, de ezt maga a szerző is leírja a novellában. Viszont az az érzésem, hogy a téma nem lett eléggé kifejtve. Sok kérdésre nem kapunk magyarázatot (pl. hogy működik ez a könyvtár), és több helyen csak zavaros odavetéseket kapunk. Bár megemlíti a fejlődésre gyakorolt hatását, ennél tovább azonban nem megy, pedig talán kellene. Stilisztikailag semmi különös nincs a novellában, bár jelentkeznek néha zavaros stílustörések (az elnök gondolatai kontra az idegen magyarázó monológja).

6/10

Antal József: Távlatok (Kétszázadik antológia, 203-212.)

- Mintha a szerzőnek lett volna fél tucat SF világ a fejében, viszont egyikhez sem tudott kitalálni megfelelő cselekményt. Ez a többszörös keret ugyan egyszerű megoldás, mégsem jelent semmi pluszt. Stilárisan itt sem kapunk semmi többletet, a különféle "szövegszintek" megkülönböztetésére  sokkal inkább a tipográfiai módszereket (félkövér, dőlt stb.) használja a szerző, nem pedig a stílust.

4/10

Antal József: Vénuszlakók - A kutya (Galaktika 231, 22-32.)

- A novella szerkezete ugyan nem indokolt - hisz maga a szerző is eltér tőle a sztori előrehaladtával -, mégis kezdetben üdítően hat. Azonban a címszereplő (a kutya) problémájára - a novella első részében felfestett konfliktusára - nem kapunk kielégítő választ, a történet elkanyarodik és nem is igazán foglalkozik többet vele. Ezzel nincs baj, de akkor ne helyezze a kutyát a novella középpontjába - a cím esetleges metaforikus jelentése nem értelmezhető. Bár ez esetben a főhős lelki vívódását lehetett volna megtenni középpontba, ez nem történik meg. Ugyan a szerző igyekszik érzékletes képet festenie a főhősről - ami néhol sikerül is -, túl keveset szentel a belső problémára. A stílus egyenetlensége néhol zavaró - a pátoszos szöveg a bolygóformálásról kontra a viccelődő párbeszédek -, a szereplők beszédstílusa több helyütt indokolatlanul megtörik ill. nem veszi jól ki magát (pl. az alapítványi toborzótiszt esetében).

6/10

Bihari Péter (Peter Sanawad néven): Hiba a csillagokban (A Sors kereke antológia, 323-236.)

- A Csipkerózsika modern változata (enyhe "lemi" űrmesei után-érzettel). A központi "tudományos" probléma, a "Szaturnusz kizökkentése" és annak hatása sokkal hamarabb összeáll az emberben, mint ahogy az ildomos lenne egy ilyen rövid írásnál. Jobb csattanót is ki lehetett volna hozni az ötletből. A naplóforma itt jól veszi ki magát, funkciója van. Viszont maga az ötlet és a történet túlságosan is ismert, nem sikerül egyedi tartalommal megtölteni, nincs meg az újdonság hatása, ami manapság az SF olvasóknál a legfontosabb elvárás.

5/10

B. Kósa Katalin: Tranzit (Új Galaxis 15, 68-71.)

- A klasszikus "álom vagy valóság" szituáció, annak egyedinek szánt de valójában sablonos formája. Az írásnak nincs se cselekménye se feloldása, mindössze egy lehetőséget (egy egyén lehetőségét és egy novella lehetőségét) fest fel, semmi több. Ez számomra kevésnek bizonyult. Emellett érdemes elgondolkodni azon, science fiction-nek lehet-e ezt értelmezni.

4/10

Bolyki Tamás: Osztálykirándulás (Galaktika 229, 66-67.)

- A novella egyetlen erőssége az elbeszélésmód (E/1, szellemes kitekintések és világábrázolás ). Túl rövid ahhoz, hogy bármit is elérjen, mindössze egy hangulatot fest fel, semmi több. Apró érdekesség a "hungarista" képének átértelmezése.

5/10

Bukros Zsolt: Az utolsó esély (Új Galaxis 14, 66-67.)

- Jól adagolt történet, talán csak az elején lett hosszan vagy rosszul adagolva az információ, ami lelassítja a rövid novellát. A csattanó nem eget rengető, de jól van lezárva, hagy neki megfelelő kifutást.

5/10

Bukros Zsolt: Szégyen (Új Galaxis 15, 22-27.)

- Ez egy egészen jól megírt novella. Ötletesen világábrázolás, jól adagolva. Stilárisan is megfelelő, viszonylag egységes. Jól építi fel a főszereplő lelkivilágát, a konfliktust és a mögöttes hátteret. A csattanó is jól van előkészítve, egészen a novella végéig nem tudatosul az olvasóban, mit is lát maga előtt. Egyetlen szépséghibája a Kennedy-Obama párhuzam volt, mely túlságosan sablonos egy ilyen novellához. Összességében azonban nem túlságosan zavaró, hamar túl lehet lendülni rajta.

8/10

Bukros Zsolt: Kagylópénz (Új Galaxis 15, 74-81.)

- Bár a novella hosszabb, a mondandója rövid. Kellemes stílus, nem túl eredeti ötlet kiszámítható csattanóval. Egyszer olvasható középszer.

5/10

Burger István: A projekt (Kétszázadik antológia,  307-314.)

- Jól ismert SF klisék halmaza, nem kellően összegyúrva. A párbeszédekre épülő információátadás egyik negatív példája, emellett a szövegek is gyengék. Az "átellenes világ" ötlete ugyan tartogat magában lehetőségeket, a szerző azonban nem tud élni velük. Ez a mű végére szánt csattanó sikertelenségében látszik. A szerző nem képes egy hard-SF témát megfelelően körüljárni, megragad a középszerű megvalósításnál és ötleteknél.

4/10

Burger István (Tom Anderson néven): Kocsmai történet (Galaktika 232, 40-42.)

- Sem az ötlet, sem pedig a megvalósítás nem egyedi. Rengeteg "kocsmai történetet" olvashattunk már, és ez nem az egyediek közé tartozik. Noha a Faust név említése már a mű elején lerombolja a mű "csattanóját", a Blake név még reményt kelthet a műveltebb olvasókban - feleslegesen. Maga a mű végét pedig kimondottan gyengén valósította meg a szerző (a fénykép kihullása a tárcából).

4/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése